Pam Bondi főügyész Donald Trump beiktatását követően ígéretet tett arra, hogy nyilvánosságra hozza a Jeffrey Epsteinről szóló dokumentumokat, amelyek terhelő részleteket fedhetnek fel, és ezzel fokozta a várakozást a régóta spekulációk és összeesküvés-elméletek tárgyát képező iratok iránt.
Jeffrey Epstein egy amerikai pénzember volt, akit korábban elítéltek szexuális bűncselekmények miatt. Vagyonának titokzatos eredete, váratlan felemelkedése és szigete, ahol milliárdosokat és politikusokat vendégelt meg, összeesküvés elméletek célpontjává tette. Miután egy lap leleplezte, hogy fiatalkorú lányokat masszőrnek bérelt fel, majd prostitúcióra kényszerített, Epsteint 2019-ben újra letartóztatták, és a szigorú őrizet ellenére öngyilkos lett a börtönben. Sokan azt remélték, hogy a Trump adminisztráció leleplezi az Epstein körüli ügyeket.
Hétfőn azonban a Igazságügyi Minisztérium egy feljegyzésében cáfolta Bondi korábbi kijelentéseit – számolt be a New York Times.
A feljegyzésben megerősítették a nyomozók évekkel korábban levont következtetéseit, többek között azt, hogy Epstein öngyilkos lett, miközben Manhattanben várta a tárgyalását.
„A szisztematikus vizsgálat nem tárt fel terhelő »ügyféllistát« – áll a közleményben. „Nem találtunk hiteles bizonyítékot arra sem, hogy Epstein tevékenységének részeként zsarolta volna prominens személyeket. Nem találtunk olyan bizonyítékot, amely alapján vádat emelhetnénk harmadik személyek ellen.”
További nyilvánosságra hozatal nem lenne helyénvaló vagy indokolt”
– folytatta a jelentés, hozzátéve, hogy a Igazságügyi Minisztérium és az FBI alapos munkát végzett az akták átvizsgálása során.
Februárban már volt egy csalódást keltő nagy leleplezés, mely során nyilvánosságra hoztak dokumentumokat, amelyből azonban nem derült ki semmi. Sokan abban bíztak, hogy majd a második fázisban jönnek a nagy leleplezések. Ez azonban megint elmaradt.
Kiadtak például egy korábban már nyilvánosságra hozott, több órás videófelvételt, amely Epstein börtöncellája előtti folyosón készült. A videóból azonban úgy tűnik, hogy hiányzik egy perc, közvetlenül éjfél előtt. A képernyőn látható digitális óra 11:58:58-ról 12:00-re ugrik.
A leleplezések elmaradása felháborodást keltett azokban a körökben, amelyek arra számítottak, hogy jelentős bizonyítékok fognak előkerülni.
Nyitókép: Pam Bondi/Celal Gunes/Anadolu via AFP